Norinova Couture

Az egyedi ruhák mesélnek

2018-ban Frenyó Nóra megalapította a Norinova Couture (először: Noriluca Couture márkát), mely kezdetben elegáns kosztümök készítésével foglalkozott, majd 2019-ben egy teljesen új arculatváltásba fogott, amikor is Nóri, aki a márka fő tervezője, beleszeretett az esküvők világába. Az esküvők varázslatos mivolta, a csipkék, a szaténok, a selymek, azóta is rabul ejtik, így nem volt kérdés, végre megtalálta hivatását.

A márkát vagány elegancia, különleges szabásvonalak és prémium minőségű anyagfelhasználás jellemzi.

Nóri a vállalkozásban alapítóként, tervezőként és ha ideje engedi, a ruhák készítőjeként is jelen van. A tervezés mellett kitanulta a szabó-varrónő szakmát is, hogy szakmailag a legjobban tudja kiszolgálni a menyasszonyokat.

2019-től tehát a márka elkezdte megvalósítani a menyasszonyok esküvői- és menyecske ruháról szőtt álmát és az egyre nagyobb bizalom és megkeresés következtében 2022-ben új helyre költözött, ahol immáron 90 négyzetméteren tudnak elveszni és válogatni az érdeklődök a szebbnél szebb ruhák között.

2021-ben egy újabb mérföldkőhöz ért a brand, ugyanis ekkor jelent meg az első alkalmi ruhakollekció, melyet szintén extravagáns, couture minőség jellemez. 

2023-ban az a megtisztelés érte Nórit, hogy az egyik általa tervezett és készített ruhát a “Magyarország Legszebb Menyasszonyi Ruhája” verseny 3. helyezettjének szavazták meg és Hungarian Wedding Awards-on, ami a hazai esküvői szolgáltatók legjobbjait hirdeti ki minden évben is dobogós helyezést ért el.

Norinova Couture márka elkötelezett minden olyan hölgy számára, aki igazán különlegesnek és egyedülállónak akarja érezni magát egy jeles napon vagy eseményen, mert hisszük, hogy az egyedi ruhák mesélnek…